"Elérni az emberekhez és segíteni rajtuk nagyobb elégedettséggel tölt el, mint bármi, amit valaha is csináltam!"

Ma végre jó napunk van. Eszterem is jókedvű és tettrekész, meg nekem sem fáj a fejem, ahogy az elmúlt három napban egyfolytában. ;-) Nem árnyékolja be a napunkat a víz hiánya sem, mert főznöm nem kellett, csak melegíteni, iváshoz palackos vizet használunk (a csapvíz borzalmas) és erősen bízom benne, hogy most már hamarosan lesz vizünk, így negyed négy táján , mert szeretnék már mosogatni is végre. Szerencse, hogy nem kellett ma főzni és nincs olyan extra meleg vagy valami "baleset", ami miatt füröszteni kellett volna a csibét, mert reggel fél kilenc óta nincs víz , de a lajtos kocsit csak fél háromkor küldték ki.  ;-)

Még mindig alszik, nagyon kipurcant szegényem, sokat dolgozott ma. A nap hátralévő részében már csak móka és kacagás lesz. :-) 

Mivel ma nyertem egy kis extra időt, így körbenéztem műtét ügyben, kinek milyen végeredménye lett utána, ki műtötte és hol  ( mondjuk két napja ezen a témán pörgök ). Nem kellett volna, mert most még jobban murgázok tőle. Szörnyű, hogy milyen magas arányban baltázták el a műtéteket, pedig "jónevű" orvosok is voltak köztük szép számmal. Hogy legyek én akkor most nyugodt vagy bátor, hogy rábólintsak egy műtétre, aminek a kimenetele akár sokkal rosszabb életminőséget is hozhat a gyerekem életébe?  Beleégtek a képek az agyamba és ha csak rájuk gondolok , már eluralkodik rajtam a pánik. A következő mondat hagyta el egy orvos száját : "Ezeknek a gyerekeknek úgyis mindegy, hogy jól sikerül- e vagy sem a műtét, hiszen úgysem járnak , fel sem fog tűnni, ha a műtét után sem fognak." Döbbenet, hogy csak egy darab húsnak tekinti azt a gyereket. Miért megy az ilyen orvosnak? Ez két éve volt , de a szülőket ma is a sírás kerülgeti, ha rágondolnak az orvosra  és ránéznek a gyerekre, akinek nem sikerült jól a műtétje. Az elmúlt két napban 6 anyukával és egy apukával beszéltem, egy volt csak, aki nem bánta meg, hogy belement a műtétbe. 

Hogyan dönthetnék jól, mikor semmire sincs garancia?! Ha nem engedem műteni, lehet, hogy később rosszabb lesz neki, vagy fájdalmai lesznek vagy bonyolultabb műtéttel lehet csak segíteni majd rajta, akkor hogy számolok majd el a lelkiismeretemmel?!  Ha engedem, hogy megműtsék, akkor lehet, hogy mégsem lesz jobb, sőt elrontják és még rosszabb lesz neki, mint a műtét nélkül, akkor hogy győzöm majd le a bűntudatomat, hogy hagytam szenvedni teljesen feleslegesen ?!  Mindenekelőtt a gyerek érdekét tartom szem előtt. Az a legfontosabb, hogy neki jó legyen, ne szenvedjen és ne rontsunk, hanem javítsunk az életminőségén. Hogy ehhez olyan döntést kell a szülőknek meghozni, amihez nem értenek és bizonytalan a kimenetele, arról már nem tehet sem a gyerek, sem mi szülők.  A több, mint hét év alatt már hozzászokhattam volna a döntésekhez, de azt hiszem nem lehet, hiszen nem tudok elvonatkoztatni a gyerekemtől, mert ő nekem nem egy páciens, nem egy idegen, hanem az egyszem tündérlánykám. Minden döntésemnek ő is viseli a következményeit, ha jó, ha rossz.  

Felébredt a kis drágám. Mára ennyi jutott. Elég is volt, megyek vidulni. :-)