"Elérni az emberekhez és segíteni rajtuk nagyobb elégedettséggel tölt el, mint bármi, amit valaha is csináltam!"

Szóval, ahogy ígértem tegnap, ma leírom, hogy miért is jó sérült gyereket nevelni. 

Nem tudsz változtatni rajta, hogy a gyermeked nem egy átlagos , egészségesen fejlődő gyerek, ezért fogadd el és nézd más szemmel a dolgot! Mi a jó abban, hogy neked különleges gyereked van?!  Nem tudok erről általánosságban írni, mert mindenkinek más és más esete van , lehet autista, down-os, értelmileg ép mozgássérült, értelmi fogyatékos ,de önállóan közlekedő, halláskárosodott , esetleg gyengénlátó vagy bármi más, a lényeg, hogy egy gyerekről van szó, aki valamiért sajátos nevelési igényű. Én most csak a saját esetemből kiindulva a saját szemléletemet tudom megosztani, de biztos vagyok benne, hogy más szülők is találnak valami jót abban, hogy sérült gyereket nevelnek. 

Először is nagyszerű dolog, hogy megtapasztalhattam az anyaságot! Egy teljesen más világ, egy csodálatos érzés, hogy anya lehet valaki. Amíg meg nem születik a gyereked, addig elképzelni sem tudod, milyen érzés lesz. Boldoggá tesz a tudat, hogy van egy csodálatos kislányom, aki igaz másképp működik egy kicsit (néha nem kicsit) , de az a reggeli első mosoly, az a napközbeni összebújás, az édesen beszélő szemek, a finom babaillat (igen, neki még babaillata van), a vidám kacagás és a huncutkodás valami szuper! Mivel ő különleges gyerek, nem tud beszélni, nem tud járni, nem tud önállóan megtenni dolgokat, ezért teljes mértékben rám, az én segítségemre szorul, vagyis olyan, mintha még mindig egy kisbaba lenne. Egy egészségesen fejlődő gyerek ennyi idősen már biztos nem lenne rámgyógyulva, hiszen várja a világ, hogy felfedezze, a kis barátai és már formálná a környezet. Nekem egy olyan 7 évesem van, aki még igényli anyát, mint egy csecsemő, aki még mindig azért mosolyog rám, mert tiszta szívvel örül nekem és nem azért, mert esetleg ki akar csikarni tőlem egy újabb Angry Birds figurát vagy egy új strasszos szandált, aki még nem ismeri az emberi játszmákat, csak az önzetlen , tiszta szeretetet. Hány anyukától hallom, hogy bárcsak még mindig olyan pici lenne, még hagyná magát puszilgatni, olyan jó volt, mikor a puha kis babaillatú bőrét simogatták és milyen jó lenne újra babázni. Nekem ez megadatott, én még babázhatok, nekem még szabad simizni, puszilni, átölelni, beleszippantani a hajába, nem rázza le a karom, nem fut el, sőt egy gyönyörű mosollyal köszöni meg. 

Az étkezésben is nézhetem a jó oldalát, nem kell a padlót és az étkező környékét sikálnom minden evés után, mert ő aztán nem ken össze semmit a kis mancsával, nem dobálja szét a falatokat, nem szalad el evés közben, nem hisztizik a boltban egy szelet csokiért vagy egyéb nyalánkságért. 

A játék alatt sem teszi tönkre a ruháját, hiszen nem ugrál, nem akad el semmiben, nem lép bele tócsába, nem keni össze magát festékkel, nem ragasztózza össze magát. A hajából sem kell kivágnom a rágógumit. A térdére sem kell napi két ragtapasz. Nem kell a legújabb divat szerinti játékot megvennem, nem kell cipelnem a kismotort, amíg ő előttem szalad két méterrel, nem kell rendet tennem a szobájában a széthagyott játékok között és nem kell szétválasztanom a barátjától, akivel egy játékon kaptak össze. Nem kell féltenem a játszótéren, hogy leesik vagy beakad valahová. 

Az utazások alkalmával nem kell útbaejtenünk egy MacDonaldset, mert nem hatja meg sem a hambi, sem a fagyi, sem a kis ajándék figurák. Az autóban nem szórja szét a chipset, a pufit, a szendvicset, a csokipapírt, az apró játékait. Nem kell, hogy  Halász Judit szóljon a kocsiban, ahhoz hogy nyugton legyen. (Gyerekdalokban és mondókákban jó vagyok). Nem kell attól félnem, hogy elcsavarog vagy egy autó alá kerül, ha nem figyelünk egy másodpercig. 

A séták alatt nem hisztizik, ha megállok valakivel beszélni, ha felénk tart egy kutya , sőt tetszik neki a mellettünk püsszögő busz hangja, az útépítő munkások által használt gépek hangja, a zizegő falevelek és minden egyéb fura hang, amit egyébként észre sem vennék, de ő felhívja rá a figyelmemet. Neki nem kell öt perc sem, hogy eldöntse melyik játszóra menjünk vagy milyen irányban induljunk, teljesen mindegy neki, csak ott legyek mellette és akkor irány a végtelen. 

Mivel itthon vagyok vele, úgy osztom be az időnket, ahogy nekünk kényelmes. Lehet mellette házimunkát végezni, tanulni (sokan ilyenkor felvételiznek egyetemre vagy főiskolára), esetleg otthonról dolgozni (ez is attól függ, hogy milyen a gyerek állapota). 

Nem is részlezetem tovább, mert annyi mindent lehetne még írni. Nem mondom, hogy nem vágyom néha arra, hogy egy újabb gyerek mellett megtapasztaljam, milyen mikor a hajam égnek áll a húzásaitól, de pillanatnyilag ennyi van, ebben keresem a jót, ebben is találom meg. Vagyis mi jó van abban, hogy sérült gyermeket nevelek?! A lényeg, hogy megtanít sok mindenre, egy másfajta szeretetre, több türelemre, több határozottságra , hogy észrevegyem az élet szépségeit, egy kicsit lelassít és olyasmit is értékelek az életben, amit előtte nem. 

Anyának lenni nagyszerű, ezzel kiteljesedik minden női szereped, így már nem csak egy dolgozó nő és feleség vagy, hanem a család melegének őrzője. Mi sokan nem tudunk dolgozni a gyerek mellett, mert se bölcsi, se ovi, se suli nincs megfelelő, így maradunk otthon, a fő munkánk az lesz, hogy a gyereket fejlesztjük és a családot szépen egyben tartsuk és meleg , barátságos otthont teremtsünk. Azért, mert nekünk sérült gyerekünk van, nem kell elbújni a világ elől, nem kell kimaradni szórakozásból, nem kell elhanyagolni a házasságot és a társaskapcsolatokat, hanem meg kell tanulni ezeket kicsit másképp szervezni, összehangolni és a mi speciális esetünkre nézve kivitelezni. 

Akár sérült gyermeke van valakinek,  akár egészséges , akár még nincs is vagy nem is lesz, egyet mindenképpen megtehet, egy kicsit megáll, lelassít és körbenéz. Vegyük észre az élet , a környezetünk szépségeit! Nézzük meg, miért is lehetünk hálásak most, ebben a percben! Ha szusszantunk egy kicsit, mehetünk tovább , folytathatjuk az életünket úgy, mint eddig vagy akár másképp is.