Csodavárás
2009.02.25. 14:54
Az első csodán túl vagyunk:öt nap alatt összegyűlt Eszter őssejt-beültetésére a pénz.(Bár még nem kaptuk meg,de még úgysem mehetnénk Kijevbe).Ezer köszönet és hála mindenkinek,aki valamilyen formában támogatott minket!Most várunk.Várunk egy időpontra,hogy mikor mehetünk a kezelésre.Várunk a második csodára,hogy valóban segít majd Eszternek az őssejt-kezelés és meggyógyul.Azért szeretném hangsúlyozni,hogy ne várjon senki minket úgy vissza,hogy Eszter saját lábán jön és két nyelven beszél.Az őssejt-beültetés is csak egy a lehetséges gyógymódok között,ami sokat lendíthet a fejlődésen egy ilyen beteg esetében,de önmagában nem gyógyítja meg(de nagyban hozzájárul).Az őssejt-kezelés után is szükség van(sőt!) a tornára,a korai fejlesztésre és még sorolhatnám.Ezek mind együttesen érik el a gyermek fejlődését.Kérdezhetik sokan,hogy akkor miért vagyunk oda annyira az őssejt-beültetésért?!1.)Mert bár sokan cáfolják,igenis van,akinek jelentős javulást hozott az életébe.2.)Az itthoni fejlesztésekkel addig nem nagy változást(akár semmit) értek el,és az őssejt-kezelés után ezek a fejlesztések is nagyobb hatásfokkal működtek,ezáltal jelentős javulás volt tapasztalható.Elgondolkodtató,hogy azelőtt miért is nem használt a fejlesztés,és utána miért igen.3.)Ezek tudatában nagy butaság lenne nem megpróbálni,ha van rá lehetőség,mert talán mi is beletartozunk majd a fentiek körébe.És ne feledjük:CSODÁK MINDIG VANNAK!
Természetesen ismerünk olyat is,akinek a sokadik kezelés sem javított az állapotán.Minden ember más és más,nem mindenkinek szünteti meg az Algopyrin a fejfájását,attól az még nem egy hatástalan gyógyszer,mert másoknak viszont igenis használ.Tehát nem mondhatjuk az őssejt-kezelésre sem,hogy hatástalan gyógymód,mert van akinek használ.
Nagyon sokba kerül egy ilyen kezelés(legtöbbször egy nem is elegendő),de azt hiszem abban egyetérthetünk,hogy az egészség minden pénzt megér!
Eszter még kicsi,most még sokan csak egy aranyos babát látnak benne,de ő is nő,nem marad mindig kisbaba,és akkor már nem így látják az emberek.Találkoztunk már több olyan esettel,amikor valamely fogyatékkal élőt egészséges társai kigúnyoltak,megvertek,megaláztak,”legjobb” esetben is csak szó nélül elmentek mellette,vagy átnéztek rajta.Amikor elszánjuk magunkat arra a lépésre,hogy ország-világ előtt „koldulunk”(sokak szavaival élve),abban a reményben,hogy megakadályozhatjuk,hogy mindezeknek ki legyen téve gyermekünk,akkor egy nagyon nehéz döntést kell meghoznunk.Onnantól kezdve vállalnunk kell az ismertség következményeit:megkeresnek a média különböző képviselői és nem könnyű meghúzni a határt,hogy meddig engedünk bepillantást az életünkbe.Többen azt mondják erre,hogy könnyű másokra támaszkodni,a társadalomtól várni a segítséget,de nekik üzenem,hogy ez nagyon is nehéz,mert mindig nehéz mások előtt felvállalni gyengeségünket,szegénységünket és elfogadni mások segítségét.Aki ezt nem élte át,nem tudja elképzelni,mert kívülről minden másképp látszik.Sokat vívódtunk,hogy belevágjunk –e ebbe az országos felhívásba,mert az emberek talán már megcsömörlöttek a sok „kéregető” beteg embertől(ennek ellenkezője bebizonyosodott a gyűjtés során),és féltünk attól is,hogy milyen következményei lesznek Eszter és a mi számunkra.Most azt mondom,hogy bánom,hogy nem léptük meg hamarabb,mert már túl lehetnénk rajta.Mi szülők persze szeretjük így is,de senki nem szertei úgy más gyermekét,mint a sajátját,tehát nem várhatjuk el másoktól,hogy ők is feltétel nélkül úgy szeressék gyermekünket,mint mi magunk.Ha esetleg elveszítene minket,szülőket,kire számíthatna?Ki venne egy ilyen gondot a vállára?Mi történne vele?Mi feláldozhatunk minden javunkat érte,de egy idegen nemigen adna el mindenét,hogy jusson neki a fejlesztésekre pénz.Kivételek mindig vannak,és van olyan aki ilyen gyermeket is befogad,de ez nagyon ritka.Mi csak azt szeretnénk,hogy egyedül is tudjon boldogulni az életben,hogy ne kerüljön kiszolgáltatott helyzetbe,hogy képes legyen hasznos tagja lenni a társadalomnak(tanulhasson,dolgozhasson,családot alapíthasson) és ne úgy tekintsenek rá,mint aki „ingyenélő”,mert úgy érzik,hogy nekik kell eltartani az ilyeneket.Sok rosszindulattal találkozik az ember ilyen esetben,de hálás vagyok,hogy eddigi tapasztalatom szerint a mérleg a másik irányba billen,és rengeteg kedves,együttérző,segítőkész,támogató emberrel találkozunk nap,mint nap.Általuk szebbek a napjaink és él a reményünk.Köszönöm!
|