"Elérni az emberekhez és segíteni rajtuk nagyobb elégedettséggel tölt el, mint bármi, amit valaha is csináltam!"

Túl van Eszter az őssejt-beültetésen.Cseppet sem volt stresszmentes az elmúlt néhány hét.Volt miért izgulni bőven:
 Egyedül mentem Eszterrel Kijevbe,ami igencsak merész vállakozás volt,de nem volt más választásom.Csodálkozott is mindenki itthon is és Kijevben is,hogy mennyire bátor voltam,hogy elindultam a gyerekkel egyedül az ismeretlenbe.Jó lett volna,ha lett volna még velünk egy kísérő is,de végülis minden szerencsésen alakult,és az a lényeg.Igyekeztem csak a legszükségesebbeket vinni,hogy ne legyen nagy pakkunk.Így is hiányzott időnként egy harmadik kéz,mert egy bőröndhöz,egy kézipoggyászhoz,egy babakocsihoz,és egy gyerekhez néha kevés a kettő…Emiatt is izgultam,hogy hogyan fogok elboldogulni a csomagokkal egyedül a reptéren.Izgultam amiatt is,hogy Eszter majd hogyan viseli a repülést,mellesleg én is először repültem életemben,de amiatt nem aggódtam,hogy lezuhanhat a gép,vagy ilyesmi,csak Eszterért,hogy jól bírja az utat.A fel-és leszállás nem a legjobb élmény egy babának,de előtte kiokosítottak,hogy itassam közben végig,és akkor nem dugul el annyira a füle…így is tettem,és bejött.Az út többi részét nagyon élveztük.Szép látvány a felhők mögül visszanézni a földre.A harmadik dolog ami miatt izgultam,hogy –bár előre megbeszéltük –vajon fognak –e várni minket a kijevi reptéren,és kint vagy bent,felismerem-e az illetőt stb.De ez is remekül sikerült.Kijev egyébként teljesen elbűvölt.Nagyon szép város,főleg ahhoz képest,amilyen kép él bennünk Ukrajnáról.Készítettem egy kis házivideót is a kinttartózkodásunkról.Mivel vasárnap érkeztünk és hétfőn ünnep volt,emiatt nem volt semmilyen vizsgálat és kezelés,ezért elhatároztam,hogy megnézzük a várost,ha már így ráérünk.Nem bántam meg. Volt egy nagyon kedves tolmácsunk,aki örömmel vállalta az idegenvezetést,így felfedezhettünk sok-sok látnivalót a városban,és még az időjárás is kedvezett,mert az itthoni rossz idő után,határozottan meglepő volt az a nagy meleg (29°C).Egy hétig voltunk kint,és végig nagyon jó idő volt,így azokon a napokon,mikor Eszter nem kapott kezelést,rengeteget sétáltunk.Csodálatos és hatalmas parkok vannak Kijevben.Eszter nagyon élvezte a sétákat,csak a lifttel nem volt kibékülve,úgyhogy amíg lekeveredtünk az udvarra,addig szinte sikoltozva ordított,mert annyira félt a jobb napokat is látott lifttől.Kint aztán már elbűvölték a különböző hangok,rengeteg madár volt,és a galambokat mindenki etette,nagyon szelídek voltak.Sok kóborkutya is volt a városban,de senkit nem bántottak,mivel őket sem bántja senki,sőt enni adnak nekik.Sajnos nálunk tartanunk kell a kutyáktól,mert itt némelyik igencsak agresszíven viselkedik,de valószínűleg,ha itt is olyan lenne a hozzáállásunk a kutyákhoz,akkor békében eléldegélhetnénk egymás mellett.
A Klinikán nagyon kedvesek voltak az orvosok is és a nővérek is.Ami különösen tetszett,hogy nem zavarják az embert,ha nem muszáj,az itthoni kórházakban sehol nincs olyan nyugalom,mint ott.Kedden vért vettek Esztertől,de azt is olyan ügyesen,hogy csak ámultam és bámultam,mert egy nővér jött csak be,és nem kellett öten lefogni a gyereket,hogy levegye a vért,arról nem is beszélve,hogy nem böködte meg többször,mint itthon szokás,mert “nem találnak vénát”,pedig először látta a gyereket,és fél perc alatt levette a vért,egy szúrással. Nem akartam elhinni,hogy így is lehet,és ez ilyen simán ment. Gyakorlatilag mire Eszter igazán sírni kezdett volna,már vége is lett,és a következő percben már mosolygott.. Másnap kapta az első őssejt adagot.Nagyon jól viselte,talán túl jól is,mert még az ottaniak is meglepődtek rajta,hogy szinte fel sem vette.Na a következőnél bepótolta,mert pénteken kapta a másodikat és bizony megszenvedett utána.Majd megszakadt a szívem,de nem tudtam neki segíteni,csak simogattam,és dúdolgattam neki,de látszott rajta,hogy az sem nagyon érdekli,és szinte hullámokban tör rá a fájdalom. Kétségessé vált,hogy vasárnap jöhetünk-e haza. Szerencsére csak hőemelkedése volt,és másnap már nem voltak olyan fájdalmai,így nagy esélyünk lett a vasárnapi utazásra.Vasárnap már korántsem volt olyan izgalom bennem,mint egy héttel azelőtt a kiutazáskor.Tudtam,hogy hazajövünk,és itt már minden jó lesz. Sikeres volt a visszautunk is,bár a leszállás nagyon megviselt mindkettőnket,Eszter ordított - mondták,hogy esetleg fájni fog a feje a nyomásfokozódás miatt -,az én egyik fülem pedig egy éles fájdalom után teljesen bedugult,és másnap délutánig nem is hallotam rendesen arra a fülemre,akkor dugult ki szintén egy éles fájdalommal kísérve.Mikor megérkeztünk Ferihegyre,és vártuk a csomagunkat a szalagnál (véletlenek márpedig nincsenek),megláttam Sebestyén Balázst,aki szintén akkor tért haza valahonnan,és bemutattam neki a kis Esztert,hogy ő az a kislány,akinek gyűjöttek,és nélkülük nem jutottunk volna ki.Kérdezte,hogy megyünk-e legközelebb,erre azt válaszoltam,hogy még nem tudom,mert majd attól függ,hogy látunk –e eredményt és milyet.Az biztos,hogy ezt a nagy esélyt,azoknak az embereknek,akik hozzájárultak a kiutazás költségeihez,sosem fogom tudni eléggé meghálálni.Nagyon szépen köszönöm mindenkinek,aki akár csak egy db kupakkal vagy 1 forinttal vagy 1 sms-el segített Eszternek!!!
Ígértem,hogy amint látok valami változást,amit az őssejt számlájára írhatunk,akkor beszámolok.Amit látunk,és mindenképpen javulásnak tekinthető:
Nem “ijjedezik”,ami lehetett egyfajta epilepsziás tünet is nála,vagy csak egyszerűen izomrángás,de gyakran történt,viszont több,mint egy hete nem csinálta egyszer sem.
Sokkal szebben emeli a fejét,és tovább tartja meg egy ponton.
A kitámasztása egy mese,hihetetlenül magasra felnyomja a felsőtestét,ezt régen csak méregből csinálta ,és akkor sem ennyire szépen.
Figyelmesebb.
És ami a legnagyobb meglepetés,hogy eddig csak támasztva tudott ülni esetleg,de akkor is csak rövid ideig,és eldőlt.Most viszont mindenféle segítség és támaszték nélkül is megül egyedül 7-10 másodpercig.Aki rövidnek gondolja ezt az időt,számoljon hangosan ennyi másodpercig,és meglátja,hogy nem kis teljesítmény ez Esztertől.
Most ennyi jutott eszembe,persze lehet,hogy van még valami “apró” dolog,de mi már ennek is örülünk.
Nincs más dolgunk,mint továbbra is elvinni a különböző terápiákra,fejlesztésekre,tornákra,és várni,hogy fél év alatt milyen javulás mutatkozik.